Gyógypedagógiai Intézmények Fővárosi Kulturális Fesztiválja

kultfeszt_2016_083-fill-500x332

Gennaro Verolino Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium adott otthont a Gyógypedagógiai Intézmények Fővárosi Kulturális Fesztiváljának, amely 42. alkalommal került megrendezésre május 25-én.

Huszonnyolc fővárosi gyógypedagógiai intézményből, Bakonyoszlopról és a Hegyvidéki Önkormányzat Fejlesztő Napközi Otthonából is érkeztek résztvevők.

166 műsorszámot tekinthettünk meg öt helyszínen, zene, vers- és prózamondás, mesejáték, dramatikus játék, népi játék, báb és tánc kategóriában. A helyszíneken három-négy fős zsűri értékelt, amely alapján arany, ezüst és bronz oklevelet kaptak a résztvevők.

Vers és mese kategóriában a következő eredményeket értük el:

Svanda Nikolett, Kiss Tamás és Tóth Klaudia, Nagy Hajnalka kiemelt arany minősítést,

Oláh Erika és Hersics Sándor pedig ezüst minősítést kapott a zsűritől.

Felkészítő tanáruk: Szentpéteri Zsuzsa.

Ének kategóriában:

Siklósi Mira kiemelt arany minősítést kapott a zsűritől.

Tánc kategóriában:

a végzős textiltermék és bőrtárgy készítő osztály modern táncot mutatott be, ők bronz minősítést szereztek.

A produkcióban részt vevő tanulók:
Siklósi Mira, Sáska Tímea, Lakatos Alexandra, Erdős Zsófia., Boták Armand, Lee Quang Ann András, Kovács Zsolt, Monostori László.
Felkészítő tanáruk: Fantha Brigitta ( a gyerekek maguk is részt vettek a koreográfia megálmodásában.)
Képek:
[huge_it_portfolio id=”21″]

Országos- és Kárpát-medencei gasztronómiai minősítő verseny

verseny3

Iskolánk tanulói két első díjat szereztek ezen a versenyen! Gratulálunk nekik!

Versenyzők: Vág István Bence 2/10. SZ2 és Táncos Bence 2/10. SZ3

Felkészítő tanár: Zentay Hajnalka

Támogató szakoktató: Tarnai István


Tradicionális Magyar Konyha

Országos- és Kárpát-medencei gasztronómiai minősítő verseny
verseny4A verseny fő célja:
– A tradicionális magyar konyha értékeinek, íz világának megőrzése mellett a mai kor divatjának megfelelő tálalási lehetőségek bemutatása, konyhaművészi szinten.
– A magyaros konyhát üzemeltető éttermek, a magyar konyha dicsőségének, image-ének visszaállítása, hogy büszkék lehessünk újra a magyaros konyhára.
– Új brand bevezetése a piacon, a „Tradicionális Magyar Konyha” (Traditional Hungarian Cuisine) márkanév bevezetése a köztudatba. A döntő díjazottjai jogosultak az új márkanév használatára.A verseny évente kerül lebonyolításra.

 

A GYŐZTES MENÜSOR:

verseny5

 

Vendéglátó iskolák tanulóinak XIV. Kárpát-medencei, Szabadtéri “Tóth Jutka Emlékverseny”

Idén 2016.április.22-24. között Verőcén került megrendezésre a Szabadtűzi Lovagrend szervezésében a Vendéglátó iskolák tanulóinak XIV. Kárpát-medencei, Szabadtéri “Tóth Jutka Emlékversenye”.

Iskolánk szakács tanulói (Jónás Izabella, Varga Dzsenifer, Kelemen Edvárd, Mészáros Ádám) Tarnai István tanár úr vezetésével a 24 induló iskola közül összetetben a hetedik helyet szerezte meg.

Iskolánk csapata a bográcsos ételek kategóriájában II. helyezést, sült ételek kategóriájában III. helyezést ért el.

Szívből GRATULÁLUNK a versenyben résztvevő tanulóknak és az őket felkészítő tanár úrnak.

verseny

Külön szeretnénk köszönetet mondani Marton Zoltán tanár úrnak a versenyen nyújtott sok segítségért és a remek felvételekért.

verseny2

Galéria

[huge_it_portfolio id=”20″]

Országos Sportfesztivál

2016. május 5-7.

A speciális szakiskolák Országos Sportfesztiváljának idén Baja volt a helyszíne.

Iskolánk válogatottját 14 tanuló alkotta, akik több sportágban, egyéni és csapatversenyeken is sikeresen szerepeltek!

A 43 iskola részvételével zajló versenyen, a 14 fős csapatunk összesen 36 helyezést és 24 érmet szerzett, amelyből:

  • 7 db arany érem,
  • 8 db ezüst érem,
  • 9 db bronz érem
  • 3 db negyedik helyezés,
  • 3 db ötödik helyezés,
  • 6 db hatodik helyezés!

Versenyzőink elhozták a
“Legeredményesebb atlétikai csapat”,
valamint a
“Legeredményesebb csapat”

címeket, okleveleket és serlegeket is!

A versenyző tanulóinknak és testnevelő tanáraiknak – Szeles Zsófiának, Ludvigné Halmai Viktóriának illetve Szennik Róbertnek – ezúton is szeretettel gratulálunk!

Az iskolaközösségünk nagyon büszke rájuk!

 

A Szakma Kiváló Tanulója Verseny 2016

2016. április 20-21.

A Szakma Kiváló Tanulója Verseny 2016 országos döntőjét idén Baján rendezték meg.
Az asztalosipari szerelők versenyében iskolánk tanulói remekeltek és két dobogós eredményt is elhoztak!
Az ország legkiválóbb, “asztalosipari szerelő” szakmát tanuló diákjai mezőnyében:
Szabó Benjamin (10.A) I. helyezést,
Szondi János (10.A) III. helyezést ért el!

A diákoknak és felkészítőiknek; Bakó Tibor és Szabó Barnabás mester uraknak, valamint Virág János tanár úrnak ezúton is GRATULÁLUNK!

Szabó Benjamin és Szondi János

Az SZKTV 2016 döntőben az iskolák közötti versenyben is I. helyezettek lettünk!

A döntőbe jutott tanulóink, a “Mándy” csapat tagjai:
– asztalosipari szerelők:
Kiss László
Simon Attila
Szabó Bebjamin
Szondi János
– számítógépes adatrögzítők:
Farkas Evelin
Monori Ivett
– konyhai kisegítő:

Füleki Ágnes

A döntőbe jutott 7 diákunk közül, 2 fő mentesült a szakképesítő vizsga egyes vizsgarészei alól, 3 fő a szakképesítő vizsga követelményeit is teljesítette, így nekik júniusban már vizsgázniuk sem kell!

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 

A tanulóknak és felkészítő tanáraiknak szívből GRATULÁLUNK!

Diákolimpia

diakolimpia

2016. március 12.
A szekszárdi Diákolimpia 2016 országos döntőjének asztalitenisz versenyén három tanuló, Nagy Róbert (I./9.A), Siklósi Mira (II./10.BT) és Kiss Tamás (I./9KB) képviselte iskolánkat. A “kis” csapatnak ezúton is GRATULÁLUNK, hiszen a fiúk versenyében Kiss Tamás arany érmet, a lányoknál Siklósi Mira ezüst érmet szerzett!

 

SPECIÁLIS OLIMPIA 2015 – Los Angeles (USA)

Iskolánk tanulója SZUHOV ESZTER (10. évfolyamos élelmiszer-, vegyi áru és gyógynövény eladó tanuló), a 2015.07.25-08.02. között megrendezésre került SPECIÁLIS OLIMPIÁN gyorskorcsolyában ARANYÉRMES lett!

Az Amerikában megrendezett nyári Világjátékokon a magyar delegáció kiemelkedő eredményt elérve, 31 arany-, 30 ezüst- és 21 bronzérmet szerzett! A csapatnak és természetesen Eszternek, ezúton is GRATULÁLUNK!!!


Ki-mi-tud?

2015.június 05.
A “Ki-mit-tud?” versenysorozat országos döntőjében, “Mesemondó” kategóriában iskolánk növendéke Svanda Nikolett I. helyezést ért el!

Az ország legjobbjának és felkészítő tanárának, Szentpéteri Zsuzsa tanárnőnek szívből gratulálunk! Idén nem volt olyan kúltúrális vetélkedő, ahol dicsőség nélkül maradtunk volna, de azért egy arany érem, az mégis csak aranyérem!

A Szakma Kiváló Tanulója országos verseny 2015

2015. április 15-17.A Szakma Kiváló Tanulója országos verseny döntőjét 2015-ben Győrben rendezték meg a Speciális Szakiskolák tanulói részére.

A verseny győztese – egyben az ország legjobb “élelmiszer- és vegyi áru eladó” tanulója – iskolánk növendéke; Dányi Annamária! Aversenyen elért eredményével Annamari mentesült a szakképesítő vizsga követelményeinek teljesítése alól és már most kitűnő szakképesítési minősítést kapott!

Dányi Annamarinak illetve felkészítő tanárainak; Bajor Tiborné és Ludrovszki Ferencné tanárnőknek, ezúton is GRATULÁLUNK!

ETS nyelvvizsgaközpont

A TOEIC nyelvvizsga

 Miért ezt tegyem le?

  • mert nemzetközileg és itthon is érvényes és hasznos
  • csak azt kell megtanulni a sikeres vizsgához,  ami általánosan és a munkavégzés során biztosan szükséges lesz
  • nem lehet rajta megbukni és
  • nem is kell előre meghatározni, hogy melyik szintű vizsgára jelentkezem
  • ha csak egy kicsit tudok, azt is megmutatja, de a magas szintű tudás is bizonyítható
  • önéletrajzom versenyképesebb lesz egy nyelvvizsga bizonyítvánnyal, amit még külföldön is ismernek
  • külföldi álláskereséshez általában elegendő a Hallás és Olvasás értési részt letenni
  • a beszéd és írásképesség vizsgák külön is választhatók
  • jó ár, ha viszem egy haveromat is, akkor nekem olcsóbb
  • rugalmas, gyors lebonyolítás, gyors eredmény
  • mert barátságos nyelvvizsga!

A Test of English for International Communication (TOEIC®) vizsga a világvezető nemzetközi angol nyelvvizsga, amely a világ 150 országában használatos és évente több, mint 7 millióan teszik le.

 Azt a nyelvtudást méri/bizonyítja, ami a mai multinacionális munkakörnyezetben mindenkinek szükséges a sikeres idegen nyelvi  kommunikációhoz.

Témái, szókincse az általános és emellett a fenti célokhoz igazodnak, behatárolhatók.

 A nemzetközi elfogadottság mellett a TOEIC® angol vizsga Magyarországon is államilag elfogadott a honosítási folyamaton keresztül.

 Ez egy egyszerű eljárás, amikor különbözeti vizsga nélkül a TOEIC bizonyítványok 4 szinten (Belépőfok-Alapfok-Középfok-Felsőfok, A2-C1) hazai akkreditációt is nyerhetnek általános, komplex, egynyelvű vizsgaként.

 http://www.nyak.hu/doc/honositas/honositas_tabla.asp?strID=AAangol

 

Ennek a lépésnek megtételével a TOEIC® angol vizsga hazánkban is elfogadott a diploma megszerzéséhez, a nyelvpótlék igényléséhez és természetesen a plusz pontok megszerzéséhez az egyetemi/főiskolai felvételi esetében.

Amennyiben ön az angol nyelvet nem azért tanulja, hogy pl. az angol kultúrában is széles körűen tájékozott legyen, hanem a munkavégzés során feltétlenül szükséges idegen nyelvi készségeket szeretné csak elsajátítani, akkor a TOEIC® az ön vizsgája.

•Amennyiben inkább reál érdeklődésű tanuló vagy, akkor szintén megfelel számodra ez a vizsga, hiszen a felkészüléshez elegendő az általános és gyakorlatiasabb nyelvi ismereteket tudnod.

 A munkahelyi témákból csak olyan mélységben kell felkészülni, amennyire ez mindenkinek szükséges a mai irodai környezetben, néha „office survival English” jelzővel is illetik a vizsgázók e vizsga tartalmát. Aki gyakorlott internet felhasználó, intézett már így külföldi  foglalást, áru rendelést, esetleg utazott már önállóan külföldre, illetve Email-ezett angolul, annak a vizsga ez irányú szókészlete sokban ismerős lesz.

 

Próbáld ki az ingyenes online mintateszteket:

http://www.etsglobal.org/Hu/Eng/Tests-Preparation/The-TOEIC-Tests/TOEIC-Sample-Tests/TOEIC-Listening-and-Reading-Sample-test

http://www.etsglobal.org/Hu/Eng/Tests-Preparation/The-TOEIC-Tests/TOEIC-Sample-Tests/The-TOEIC-Speaking-and-Writing-sample-test

 

Azoknak, akik azt gondolják, hogy ők nem érnének el egy meghatározott hazai akkreditált szintet, -illetve nem tudják előre biztosan meghatározni nyelvi szintjüket,-  szintén megfelelő választás a TOEIC®, mert ennél a vizsgánál mindenki ugyanazt a kérdéssort kapja (ugyanazon az áron) A1-C1 szint között, majd a vizsga után mindenki tudásának megfelelő pontszámmal ellátott bizonyítványt kap.

 A TOEIC® tehát bukásmentes nyelvvizsga, a nemzetközileg használható bizonyítványt MINDEN vizsgázó megkapja. Ez az önéletrajz hasznos kiegészítője itthon és külföldön is.

Bizonyos pontszámok elérése esetén pedig a magyarországi állami elfogadottság előnyeit is nyújtja:

 http://www.nyak.hu/doc/honositas/honositas_tabla.asp?strID=AAangol

 

HR használat cégek számára:

 A TOEIC® alkalmas dolgozói nyelvtudásának mérésére a következőképpen:

•Nyelvi audit: az aktuális, egységes céges nyelvi dosszié feltöltése

•Ennek alapján a  pontos továbbképzési célok kitűzése

•Az egyéni elvárások éves értékelésbe emelése

•Objektív mérés a nyelvtanfolyamok elején-végén

•A nyelvi szolgáltató eredményesség mérésének független eszköze

•A HR döntések professzionálisabbá és objektívvá tétele áthelyezés, fizetésemelés, elbocsájtás, tréningek előtt

•A felvételi eljárásban, az interjúk számának csökkentésére, a nyelvi mérés szakmaiságának növelése

•A dolgozók tudásának nemzetközi összehasonlításba helyezésére

•Három munkanyelvből egységes típusú mérés biztosítására (angol-német-francia)

 

A vizsga szerkezete

A TOEIC angol vizsga 2 önálló vizsgából áll:

1.TOEIC Listening&Reading vizsga(L&R) : papíralapú, feleletválasztós teszt

http://www.etsglobal.org/Hu/Hun/Tesztek-es-felkeszuelesi-anyagok/TOEIC-R-Tesztek/TOEIC-R-Listening-and-Reading

2.TOEIC Speaking&Writing vizsga( S&W) : számítógépes, internet alapú

http://www.etsglobal.org/Hu/Hun/Tesztek-es-felkeszuelesi-anyagok/TOEIC-R-Tesztek/TOEIC-R-Speaking-and-Writing

 

Álláskereséshez sokszor csak a L&R vizsgát kérik, majd aki átjut az első szűrőn, azt interjúztatja a HR.

Magyarországi honosításhoz mindkét vizsga letétele szükséges.

A vizsgák külön-külön is letehetők, de a vizsgadíj egyben fizetve jóval kedvezőbb.

 

További TOEIC vizsgák:

angol kezdő (TOEIC Bridge)

•német (WiDaF)

•német kezdő (WiDaF Basic)

•francia (TFI)

 

Ezek a vizsgák hazánkban nem honosíthatók, de a megfelelő nyelvterületeken széles körben elfogadottak.

 

Akadémikus, elvont tudást igénylő tesztek, a TOEFL vizsga család (csak angol):

•TOEFL Junior: 11-18 éves kor között ajánlott

•TOEFL ITP: a TOEFL IBT teszttel hasonló nehézségű, arra való felkészülési és gyakorló eszköz, de önálló vizsga is egyben. Korlátozott mértékben az angol nyelvű felsőoktatásban is elfogadott nyelvi felvételi teszt, illetve ösztöndíjas programok előszűrő nyelvvizsgájaként is használt

Amennyiben jelentkezik valamelyik vizsgára, kérem hogy még előtte nézze át az alábbi vizsgázói kézikönyveket

TOEIC L&R vizsgázói kézikönyv:

 http://www.etsglobal.org/Hu/Eng/content/download/531/6302/version/4/file/TOEIC%2BListening%2B%26%2BReading%2BExaminee%2BHandbook%2B2013.pdf

 

TOEIC S&W vizsgázói kézikönyv:

 https://www.etsglobal.org/Global/Eng/content/download/828/12618/version/2/file/TOEIC%2BSpeaking%2B%26%2BWriting%2BExaminee%2BHandbook.pdf

 

Egyéni felkészülési anyagok:

 http://www.etsglobal.org/Hu/Hun/Tesztek-es-felkeszuelesi-anyagok/Felkeszito-anyagok

További információk:

https://www.etsglobal.org/Hu/Hun/Tesztek-es-felkeszuelesi-anyagok/TOEIC-R-Tesztek/TOEIC-R-Listening-and-Reading
TFI_AuthDist[1] TOEFL_ITP_AuthDist[1]

TOEFL_Junior_AuthDist[1] TOEIC_BridgeTM_AuthDist[1]

TOEIC_LR_AuthDist[1] TOEIC_SW_AuthDist[1]

Felhasználásra vonatkozó szabályzat

Új módszerrel a sikerért

sikerert

Új pedagógiai módszer bevezetése a BKSzC iskoláiban.

Megállapodási szerződést írt alá csütörtökön a Miskolci Egyetem és a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum vezetése. Ezzel a budapesti középiskolákba is eljut a Miskolc-Hejőkeresztúri KIP Regionális Módszertani Központ pedagógiai elve.

– Nagyon sok a hátrányos helyzetű és alulmotivált gyerek, és pontosan ezt a módszert találjuk az egyik legjobb módszernek, hogy ezeket a gyerekeket segítsük, hogy motiváltabbak legyenek, hogy bejárjanak az iskolába – mondta Herczeg Mária, a Weiss Manfréd Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma tagintézmény-vezetője.

A Weiss Manfréd iskola mellett másik tíz budapesti középiskolában vezetik be a borsodi módszert. Ennek egyik legfőbb jellemzője, hogy csoportban tanulnak a diákok.

– Budapesten két SNI-s gyerekekkel foglalkozó intézmény van – mondta Valló Péter, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum főigazgatója. – Én azt gondolom, hogy nyitott kapukat döngetünk ezzel a témával, és igazából mi egy szemléletmód-váltást szeretnénk végrehajtani a teljes, ránk bízott szakképzési szegmensben, és ennek az egyik útja, hogy módszertani megújulást kell az intézményeinkben bevezetni.

A Komplex Instrukciós Program kidolgozása egy, a Miskolci Egyetem által elnyert pályázatnak köszönhető. A halmozottan hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatását segítő módszertani központot tavaly év végén adták át az egyetemen.

– A módszertan alapvetően az általános iskolára került kidolgozásra – mondta elTorma András, a Miskolci Egyetem rektora. – Ezt a projekt keretében fölvittük a középiskolákra és a szakközépiskolákra, és most már ezek szerint ötre emelkedik azon képző helyeknek a száma, amelyek középiskolában fogják a módszert megvalósítani.

A Budapesti Komplex Szakképzési Centrummal való együttműködésnek köszönhetően több mint hatszáz pedagógus sajátíthatja el a Hejőkeresztúron már használt és bevált szakmai programot. A módszer lehetővé teszi a tanárok számára, hogy az osztályokat csoportokra bontsák, ezzel segítve a tanulók közötti tudásbeli és kifejezőképességbeli különbségek feloldását.

2016.01.12

Büszkeségeink

 

Speciális Szakiskolai tanulóink sikerei, akikre büszkék vagyunk!

Országos Sportfesztivál

2016. május 5-7.

A speciális szakiskolák Országos Sportfesztiváljának idén Baja volt a helyszíne.

Iskolánk válogatottját 14 tanuló alkotta, akik több sportágban, egyéni és csapatversenyeken is sikeresen szerepeltek!

A 43 iskola részvételével zajló versenyen, a 14 fős csapatunk összesen 36 helyezést és 24 érmet szerzett, amelyből:

  • 7 db arany érem,
  • 8 db ezüst érem,
  • 9 db bronz érem
  • 3 db negyedik helyezés,
  • 3 db ötödik helyezés,
  • 6 db hatodik helyezés!

Versenyzőink elhozták a
“Legeredményesebb atlétikai csapat”,
valamint a
“Legeredményesebb csapat”
címeket, okleveleket és serlegeket is!

A versenyző tanulóinknak és testnevelő tanáraiknak – Szeles Zsófiának, Ludvigné Halmai Viktóriának illetve Szennik Róbertnek – ezúton is szeretettel gratulálunk!
Az iskolaközösségünk nagyon büszke rájuk!

 

Az ország legjobbjai!

2016. április 20-21.

A Szakma Kiváló Tanulója Verseny 2016 országos döntőjét idén Baján rendezték meg.
Az asztalosipari szerelők versenyében iskolánk tanulói remekeltek és két dobogós eredményt is elhoztak!
Az ország legkiválóbb, “asztalosipari szerelő” szakmát tanuló diákjai mezőnyében:
Szabó Benjamin (10.A) I. helyezést,
Szondi János (10.A) III. helyezést ért el!

A diákoknak és felkészítőiknek; Bakó Tibor és Szabó Barnabás mester uraknak, valamint Virág János tanár úrnak ezúton is GRATULÁLUNK!

Szabó Benjamin és Szondi János

Az SZKTV 2016 döntőben az iskolák közötti versenyben is I. helyezettek lettünk!

A döntőbe jutott tanulóink, a “Mándy” csapat tagjai:
– asztalosipari szerelők:
Kiss László
Simon Attila
Szabó Bebjamin
Szondi János
– számítógépes adatrögzítők:
Farkas Evelin
Monori Ivett
– konyhai kisegítő:

Füleki Ágnes

A döntőbe jutott 7 diákunk közül, 2 fő mentesült a szakképesítő vizsga egyes vizsgarészei alól, 3 fő a szakképesítő vizsga követelményeit is teljesítette, így nekik júniusban már vizsgázniuk sem kell!

 

 

 

 

 

A tanulóknak és felkészítő tanáraiknak szívből GRATULÁLUNK!

 

Diákolimpia

diakolimpia

2016. március 12.
A szekszárdi Diákolimpia 2016 országos döntőjének asztalitenisz versenyén három tanuló, Nagy Róbert (I./9.A), Siklósi Mira (II./10.BT) és Kiss Tamás (I./9KB) képviselte iskolánkat. A “kis” csapatnak ezúton is GRATULÁLUNK, hiszen a fiúk versenyében Kiss Tamás arany érmet, a lányoknál Siklósi Mira ezüst érmet szerzett!

 

SPECIÁLIS OLIMPIA 2015 – Los Angeles (USA)

Iskolánk tanulója SZUHOV ESZTER (10. évfolyamos élelmiszer-, vegyi áru és gyógynövény eladó tanuló), a 2015.07.25-08.02. között megrendezésre került SPECIÁLIS OLIMPIÁN gyorskorcsolyában ARANYÉRMES lett!

Az Amerikában megrendezett nyári Világjátékokon a magyar delegáció kiemelkedő eredményt elérve, 31 arany-, 30 ezüst- és 21 bronzérmet szerzett! A csapatnak és természetesen Eszternek, ezúton is GRATULÁLUNK!!!


 

Ki-mit-tud?

2015.június 05.
A “Ki-mit-tud?” versenysorozat országos döntőjében, “Mesemondó” kategóriában iskolánk növendéke Svanda Nikolett I. helyezést ért el!

Az ország legjobbjának és felkészítő tanárának, Szentpéteri Zsuzsa tanárnőnek szívből gratulálunk! Idén nem volt olyan kúltúrális vetélkedő, ahol dicsőség nélkül maradtunk volna, de azért egy arany érem, az mégis csak aranyérem!

 

Az ország legjobbja – 2015

2015. április 15-17.A Szakma Kiváló Tanulója országos verseny döntőjét 2015-ben Győrben rendezték meg.

A verseny győztese – egyben az ország legjobb “élelmiszer- és vegyi áru eladó” tanulója – iskolánk növendéke; Dányi Annamária! Aversenyen elért eredményével Annamari mentesült a szakképesítő vizsga követelményeinek teljesítése alól és már most kitűnő szakképesítési minősítést kapott!

Dányi Annamarinak illetve felkészítő tanárainak; Bajor Tiborné és Ludrovszki Ferencné tanárnőknek, ezúton is GRATULÁLUNK!

 

 

 

Az internet rabszolgái

Elgondolkodtató adatok az internetfüggőségeinkről….

Egy amerikai felmérés általában vizsgálta függőségeket. Az ehhez kapcsolódó kérdés így hangzott: „ Mit nem tud nélkülözni egy hétre sem?” A válaszadó nők esetében ez a sorrend született: Koffein (kávé): 29% Okostelefon: 28% Alkohol: 23% Sex: 12% Más: 7% a férfiak kicsit másként rangsoroltak: Alkohol: 26% Koffein (kávé): 23% Okostelefon: 21% Sex: 20% Más: 10%.

A felmérés alapján életkor szerint is értékelni lehetett az adatokat. Ennek eredményeként az derült ki, hogy a 65 év felettiek markánsan koffeinfüggők, 46% tette első helyre a kávét a „nemtudomnélkülöznimégegyhétresem” kérdésre. További sorrend: · 50-64 év közöttiek: koffein 33% · 35-49 év közöttiek. okostelefon 38% · 18-34 év közöttiek: okostelefon 30%

A cikk felveti a kérdést, mikor válunk internetfüggővé, mikor válunk az internet rabszolgájává? A kérdésre az olvasónak feltett kérdéssel válaszolt az író: gondolkodjon el, kedves olvasó, az elmúlt egy órában érzett-e ellenállhatatlan késztetést arra, hogy tabletjét, laptopját vagy éppen olostelefonját kézbe vegye, és valami teljesen érdektelen dolgot ellenőrizzen azon?

Ha igen, akkor ön jó úton jár a rabszolgává válás útján…

2014. február

Online és offline zaklatás

Zaklatás a kibertérben, avagy mi is az a Cyberbullying?

Mi az a cyberbullying? Azt nevezzük így, amikor valakit interneten vagy mobilon szándékosan bántanak, zaklatnak, vagy megfélemlítenek. Ez sokféle módon történhet, csak néhány példát mutatunk be: A bántalmazók a közösségi oldalakon lejárató kommenteket írhatnak az áldozatról, feltöltenek a másikról kínos fényképet vagy videót. Küldhetnek sértő vagy fenyegető üzeneteket, létrehozhatnak profilt más nevében, hogy így lejárassák mások előtt, vagy a nevében küldenek az illető ismerőseinek üzenetet, amivel veszekedéstszítanak.

Előfordulhat, hogy sértő, fenyegető e-maileket kap az áldozat, vagy felzaklató képeket, videókat, vírust kapnak ezekben a levelekben. Visszaélhetnek a másiktól megszerzett személyes adatokkal (pl. fényképekkel), információkkal, amiket megoszthatnak, nyilvánossá tehetnek, így pl. olyan dolgokat is, amiket a másik nem adott volna ki ismeretleneknek vagy a nagyobb nyilvánosságnak.

A bántalmazó célja sokszor ezzel a megszégyenítés, megalázás, lejáratás, hogy a másikat nevetségessé tegye. A szexuális zaklatásnak is lehet online formája, amikor valaki szexuális ajánlatokat, kap, vagy olyan szexuális jellegű beszélgetésbe vagy cselekedetekbe akarja valaki bevonni, amit ő nem szeretne, ill. felzaklatja, vagy félelemmel tölti el. Lehetséges, hogy szexuális tartalmú képet, videót küldenek neki, illetve azt kérik, hogy ő küldjön magáról ilyeneket. Van közös az iskolai és az online bántalmazás között? Gyakran az online bántalmazás ugyanúgy zajlik, mint az iskolában zajló zaklatás, csak az elkövetők a technológia újdonságait használják fel rossz célra. Így sokszor azok lesznek az áldozatai, akiket az iskolában is piszkálnak, de a terrorizálás nem ér véget azzal, hogy kicsöngetnek, tovább folytatódik suli után a neten…

Különbség az, hogy a neten sokszor nagyobb közösség előtt zajlik, és még durvább, mivel az internet a személytelenség érzetét kelti, felbátoríthatja a bántalmazókat, olyanokat is le mernek írni, amit szóban nem mondanának. A netes zaklatásnál általában van kézzel fogható bizonyítékunk, ha elmentjük az e-maileket, a kommenteket stb. Sajnos azonban a bántalmazás a legtöbb esetben titokban marad, az elszenvedője nehezen mer segítséget kérni, emiatt sokáig folytatódhat a zaklatás. A legtöbb ilyen dolog csak poén, miért nem veszik viccnek? Lehet, hogy eleinte viccesnek tűnik pl. a cikiző komment, de akiről szól, annak ez nem poén, talán csak nem meri kimutatni, hogy valójában rosszul esik neki. Ha valakit nagy nyilvánosság előtt lejáratnak, megaláznak, az sosem lehet vicc. Nem tekinthetjük poénnak, hogy másokat gyötrünk, más kárán szórakozunk! Sajnos arra is van példa, hogy a viccnek induló szívatásnak igen komoly következményei lesznek. Lehet, hogy poénnak tűnik elsőre, hogy például egy szexis modell képével profilt létrehozni egy osztálytársadnak egy társkereső oldalon, megadva a telefonszámát, de neki már egyáltalán nem lesz az, ha hajnali 3-kor fogják idegenek szexuális ajánlatokkal keresni…

Ahogy te sem szeretnél kínos, sértő vagy akár veszélyes helyzetbe kerülni, ez ugyanígy igaz mindenki másra is! Az áldozat számára nagyon megterhelő lehet érzelmileg, hogy mások ellene fordulnak, és bántják, harag, félelem, csalódottság, kétségbeesés is kínozhatja, és ezeket nem könnyű feldolgozni. Engem is zaklatnak egy közösségi oldalon. Mit tegyek? Ha valaki bánt téged az interneten keresztül, az semmiképpen sem elfogadható, és fontos, hogy segítséget kérj, hogy leállítsd a zaklatást. Lehet, hogy közvetlenül nem veszélyeztet téged ez a fajta bántalmazás, mert nem találkozol „élőben” az elkövetővel, de attól ez még bántalmazásnak számít, és így teljesen normális reakció, ha rossz érzéseket kelt benned. Senkinek nincs joga ahhoz, hogy így bánjon veled! Talán azt érzed, hogy nem is érdemes tenni ellene semmit, mert úgysem tudod leállítani, inkább nem veszel róla tudomást. Ez a hozzáállás az elkövetőnek kedvez! Mások háborgatása, a magánéletébe való beavatkozás és megfélemlítés nem elnézhető.

Milyen lépéseket tehetünk? Avass be a dologba egy felnőttet! Mentsd el a bizonyítékokat (pl. e-mailt, a videót, üzenetet stb), azt is őrizd meg, hogy mikor kaptad ezeket! Ne válaszolj a zaklató kommentekre, üzenetekre! Fordulj a Kék Vonal Internet Helpline-hoz telefonon, e-mailben vagy chaten. Jelents a zaklatást az adott oldalon, ha erre van lehetőség, tiltsd le a zaklató felhasználót. Illetve jelentsd be a www.biztonsagosinternet.hu oldalon. A szüleiddel együtt forduljatok a rendőrséghez, és tegyetek feljelentést a zaklatás ellen! Az osztálytársam is cyberbullying áldozata, ezt mindenki tudja. Mit kéne nekem tennem? Ha tanúja vagy cyberbullyingnak, tudsz arról, hogy valakit bántanak, amellett nem mehetsz el úgy, mintha nem is vennéd észre! Azt gondolhatod, hogy egyszerűbb, ha nem folysz bele a dologba, és nem csinálsz semmit, de ha egyszer tudomást szereztél róla, akkor esélyt is kaptál arra, hogy segíts! Pont amiatt folytatódik sokáig a cyberbullying, mert senki nem lép közbe, és az áldozata pedig nem tudja, hogy hogyan vagy kitől kérjen segítséget! Közben pedig sokszor a nagy nyilvánosság előtt zajlik, tehát nagyon sokan látják pl. a megalázó videót, de nem lépnek fel ellene.

Nagyon fontos, hogy jelezd a bántalmazott felé, hogy te mellette állsz, és szeretnél neki segíteni, hogy közösen véget tudjatok vetni ennek a helyzetnek. Segíthetsz neki abban, hogy el merje mondani másoknak is, hogy mi történik vele, hogy olyan felnőttekhez tudjon fordulni, akik meghallgatják, és segítenek neki, illetve bátoríthatod arra, hogy hívja fel az Internet Helpline-t, és kérjen segítséget a Kék Vonaltól! Figyelmeztetheted arra, hogy őrizze meg a bizonyítékokat, és mutassa meg egy olyan felnőttnek, akiben megbízik (lehet a szülő, vagy egy tanár) Hová fordulhatunk cyberbullying esetén: A Kék Vonal Internet Helpline szolgáltatása elérhető a 116 111-es telefonszámon, illetve a Kék Vonal EMIL-en és CHAT-en keresztül. Biztonságos Internet Hotline: A www.biztonsagosinternet.hu

2014. március

Mi az a sexting?

Sexting – kezdődő sexőrület a neten?

Mi az a sexting? A szó az angol „szex” és „texting” szavak összeolvadásából keletkezett. Szexuális üzenetek vagy képek elektronikus úton való küldését jelenti, elsősorban a mobiltelefonok között. vagy email címek között.

Kik csinálják ezt? A sexting nálunk még viszonylag új dolog, de gyorsan divatba jött és néha igen nagy bajokat tud okozni… Egy amerikai tanulmány szerint a kamaszok nagyjából 20%-a bevallottan küld magáról, vagy kap ilyen képeket. Ha nálunk nem is ennyire elterjedt szokás még, a fényképezésre alkalmas mobiltelefonok és az online ismerkedés tér hódításával egyre többeknek van alkalma kipróbálni.

A tinik szeretnek tetszeni, és sokuk szereti megmutatni egyre nőiesebbé – férfiasabbá váló testét a kortársainak, barátainak, ismerőseinek. Sok tizenéves tölt fel magáról Facebook profilján nagyon szexis, kihívó képeket. Hasonló okokból a sexting is leginkább a tinédzserek körében népszerű. Nem egyszer a bevállalósság bizonyítására, bátorságpróbaként készülnek ezek a felvételek.

Miért jó ez? És miért nem annyira? Vannak, akiknek a szexi, sőt akár a teljesen meztelen képek küldözgetése része az interneten való ismerkedésnek vagy egy (táv)kapcsolatnak, mások divatból, a társak nyomásának engedve készítenek ilyen képeket magukról, vagy így szeretnék felhívni magukra az ismerősök figyelmét. Bármelyik okból is jutott eszedbe ilyen felvételek készítése, mielőtt elküldesz egy szexi képet magadról érdemes gondolni rá, hogy nincs arra garancia, hogy képeid nem kerülnek-e illetéktelen kezekbe! Elküldesz valamit egy barátnak, ő egy másik barátnak, aki szintén továbbadja, és könnyen előfordulhat, hogy végül a kizárólag a barátodnak szánt fotóid felkerülnek egy honlapra, esetleg egy Facebook profilra…

Ha elküldünk vagy feltöltünk egy digitális fotót magunkról örökre elveszítjük a kontrollt felette. Ezért ne küldj el olyan képet senkinek, amit nem mutatnál meg bárkinek! Miért veszélyes?

(Egy hiba, amit soha nem vonhatsz vissza) Sok tinikről készült kép kering a világhálón és sajnos sokan visszaélnek az interneten megosztott erotikus képekkel. Előfordulhat, hogy pornográf oldalakra is átteszik (nem ritkán névvel, telefonszámmal együtt), például szex hirdetésként. Az is megtörténhet, hogy rosszindulatú ismerőseid töltik fel fotóidat valahová, ahol kellemetlen kommentekkel teszik végkép vállalhatatlanná a képeket. Könnyen eljuthatnak így a felvételek szüleidhez, tanáraidhoz, ellenségeidhez… és kaphatnak a tervezetnél sokkal nagyobb nyilvánosságot. Ráadásul ezek a képek, videók online zaklatás, cyberbullying áldozatává tehetnek. (Erről egy másik cikkben olvashatsz bővebben.) Mit tehetek, hogy ne kerüljek ilyen helyzetbe?

Ebben az esetben is igaz az, hogy a legjobb a megelőzés! Ha egyszer a küldés gombra kattintottál, lehetetlen teljes biztonsággal megakadályozni, hogy a képek valaha illetéktelen kezekbe kerüljenek. Ha egy kép kikerült a birtokunkból, lehet, hogy évekkel, évtizedekkel később néz majd vissza ránk egy honlapon. Ezért csak olyan képeket küldj el, ossz meg, amiket maximálisan vállalhatónak érzel, és amiket nem lehet pornográf célokra használni! Ha te kapsz mástól ilyen fotókat, videókat, ne add tovább, inkább hívd fel a küldő figyelmét is a sexting veszélyeire!

És ha már elküldtem őket? Ha már elküldtél néhány erotikus fotót barátodnak, barátnődnek, érdemes mielőbb tisztázni, hogy nem szeretnéd, hogy azokat feltöltse a netre, vagy hogy elküldje bárki másnak.

És ha már megtörtént a baj, azaz olyan helyen vagy olyan kommentekkel látod viszont a fotóidat, amit el szeretnél tüntetni, akkor jelentsd be a honlap pontos URL címét a biztonsagosinternet.hu oldalon! Ha segítségre van szükséged, hívd a 116 111-et! Jogilag nincs az ilyesmi szabályozva?

18 év alatti személyekről tilos szexuális tartalmú képet készíteni, ilyen képeket, videókat továbbadni, megosztani! Tehát komoly jogi következményekkel, feljelentéssel is számolnia kell annak, aki akárcsak viccből is, mást meztelenül vagy intim helyzetekben ábrázoló képeket küldözget vagy ilyeneket tölt fel az internetre. Az is törvényellenes, ha közösségi oldalakról szedsz le erotikus képeket és töltöd fel máshová – hiszen nagyon nem mindegy, hogy a kép gazdája hova és milyen céllal szánta azt a képet. A sexting gyakran együtt jár az online zaklatással, ami szintén törvényellenes. Ha a képeiddel visszaéltek vagy zaklatás áldozata vagy, kérj segítséget egy felnőttől! Ha tanácstalan vagy, mit tehetsz, hívd a 116 111-et! A barátom szerint a sexting hozzá tartozik egy párkapcsolathoz… Egy párkapcsolathoz – jó esetben – csak olyan dolgok tartoznak hozzá, amik a pár mindkét felének elfogadhatóak.

Minden olyan dologra, amivel kapcsolatban neked fenntartásaid vannak, ami nem esik jól, amit veszélyesnek gondolsz, bátran mondj nemet! Beszélgessetek róla a barátoddal, miért lenne neki fontos, hogy kihívó, szexis, esetleg meztelen vagy félig-meddig meztelen képeket küldjetek egymásnak? Mindenki örül neki, ha van néhány jó képe a barátjáról, barátnőjéről, amit magánál hordhat vagy feltöltheti a telefonjára, megoszthatja a facebook profilján, de ezekre a célokra olyan képet adjatok egymásnak, amik sorsa miatt akkor sem kell aggódnotok, ha harmadik személyhez kerülnek, és nem válhatnak bosszúeszközzé például egy csúnya szakítás után.

2014. április

Grooming, avagy cukrosbácsik a neten

Grooming, avagy cukrosbácsik a neten

Mit jelent az, hogy grooming? Arra használják ezt az angol kifejezést, amikor egy felnőtt interneten keresztül épít ki ismeretséget egy gyermekkel, azzal a céllal, hogy szexuális kapcsolatra vegye rá, és szexuálisan visszaéljen vele. Sokszor úgy cserkészik be a gyerekeket, hogy barátságnak, vagy szerelmi kapcsolatnak igyekeznek beállítani a helyzetet, azért hogy a fiatal érzelmileg kötődni kezdjen hozzájuk.

Hogyan derül ki, hogy valaki grooming áldozata? Sajnos sokszor túl későn derül ki, hogy valakit ilyen módon félrevezetnek. Előfordulhat, hogy csak akkor lesz ez nyilvánvaló, amikor valamilyen szexuális ajánlatot kap a másiktól, vagy pl. személyesen is találkozik ezzel a személlyel, aki erőszakoskodni próbál vele.

Előadódhat az a helyzet is, hogy egy idő után a beszélgetésben is rosszul érzi magát, mert egyre többször próbálja a másik szexuális tartalmú beszélgetésbe is bevonni, egyre rámenősebben, és tolakodóbban. Lehetséges, hogy küld magáról intim képeket, illetve a másikat is erre kéri. Mit mondanak magukról, hogy valaki bedől nekik? Ha neten ismerkedsz, szinte alig tudsz biztosat a másikról. Lehet, hogy nem annyi éves, mint amennyinek mondja magát, hogy nem magáról töltött fel képet a közösségi oldalon a profiljához, és nem valós dolgokat oszt ott meg. Van, aki úgy próbál mások közelébe férkőzni, hogy ígéretesnek tűnő ajánlatot küld, vagy segítséget kér valamiben, esetleg közös ismerősökre, vagy eseményekre hivatkozik.

Előfordulhat, hogy a közösségi oldalon követi a másik kommentjeit, linkjeit, figyeli az állapotfrissítéseit, hogy lássa, hogy a másikat mi érdekli, és mivel tudná megkörnyékezni. Lehet, hogy valamilyen kihagyhatatlan munkaajánlatot, könnyű pénzkeresési lehetőséget ajánl, vagy értékes nyereményt, modellkarriert…Más viszont inkább arra alapoz, hogy úgy tesz, mintha ismerkedni szeretne és barátot/barátnőt keres. Mi a célja ezzel az elkövetőnek?

Az elkövető általában egy olyan felnőtt, aki nála jóval fiatalabbakkal szeretne szexuális kapcsolatot létesíteni. A jelentős korkülönbségből adódóan az idősebb fél reméli, hogy könnyen befolyásol egy fiatalabb partnert, bármire rá tudja majd venni. Kiderülhet, hogy az elkövető pedofíl, azaz nem egészséges szexuális vonzalmat érez gyerekek iránt, és ezért akar az interneten gyerekekkel, kamaszokkal kapcsolatba kerülni. Célja, hogy rábírja a neten megismert gyerekeket arra, hogy személyesen is találkozzanak, és ekkor az megerőszakolja őket. Vagy lehet, hogy pornográf tartalmú képeket vagy felvételt akar készíteni vagy kérni a gyerektől, és azokat terjeszti, felteszi valamilyen más honlapra, vagy továbbadja másoknak. Ez sajnos sokaknak egy pénzkereseti eszköz. Az is gyakori, hogy az elkövető a szexuális vágyait a gyerekekkel történő szex tartalmú beszélgetésekben, fantáziálásokban éli ki, ezért tart kapcsolatot fiatalokkal. Előfordul az is, hogy külföldi munka ígéretével külföldre utaztatja áldozatait, ahol prostitúcióra kényszerítheti a gyermeket, fiatalt. Ha velem is ez történik, akkor mit kell tennem? A legfontosabb dolog, hogy mindenképpen avass be valakit, ne kezeld titokként ezt a helyzetet, mert akkor nem is tud neked senki segíteni. Előfordul, hogy akivel ez történik, nem meri elmondani senkinek, mert magát is hibásnak érzi, hiszen ő ismerkedett meg ezzel az emberrel, ő döntött úgy, hogy elmegy a találkozóra, vagy küld magáról meztelen képet stb.. Lehet a bűntudat, vagy a szülők haragjától, büntetésétől való félelem az oka annak, hogy nem fordul a családjához.

Valóban nehéz dolog erről beszélni a szülőknek, vagy más felnőttnek, de mindenképpen szükséges ahhoz, hogy a helyzet biztonságosan rendeződhessen, hiszen lehetséges, hogy rendőrségi feljelentésre is szükség lesz ahhoz, hogy le lehessen állítani a grooming folyamatát. A feljelentést pedig a szülő tudja megtenni. Ha úgy érzed, hogy nem tudod hogyan léphetnél, hívj minket, és együtt kitaláljuk! Nekem azt mondta a barátom, akit netről ismerek, hogy felszolgáló munkát tud szervezni nekem külföldön. Lehet, hogy ez is csak kamu?

Rengetegen mennek ki külföldre dolgozni, így az is lehet, hogy a barátodnak tényleg van kapcsolata vagy tud állás lehetőségről. De ha nem ismered őt személyesen, akkor ebben nem lehetsz biztos. Mérlegeld, hogy mennyire bízol meg benne, hogy mit gondolsz, lehet-e számítani rá. Mindenképpen avasd be a szüleidet is, ők is legyenek részesei annak, ahogy ezt a munkalehetőséget leszervezed. Kérjél hivatalos iratokat a munkáltatótól, mielőtt elkezdenéd tervezni az utadat lépj kapcsolatba a munkahellyel, ellenőrizd le, hogy valóban várnak-e téged, és milyen feltételek mellett tudnak téged alkalmazni. Ne menj bele szerződés nélkül semmilyen munkába. Mielőtt elutazol, tegyél meg minden lehetséges óvintézkedést, ne indulj el csak úgy, hogy nem tudod pontosan, hogy hol fogsz lakni, menni pénzt fogsz kapni, hány órát dolgozol, milyen típusú munkát várnak majd tőled. Van olyan, hogy a lelkes fiatal lányok jó fizetés reményében kiutaznak egy szórakozóhelyre pultosnak, és orr éri őket az a meglepetés, hogy valójában vetkőzniük kell…

Szerintem egy barátnőmmel is ez van, de ő azt állítja, hogy a srác szerelmes belé. Szerintem csak rá akarja venni valamire. Mit tegyek?

Mindenképpen beszélj vele a netes ismerkedés veszélyeiről. Próbáld ráébreszteni, hogy a neten mindenki annak mondja magát, akinek akarja, fel tölthet másról készült képeket, hazudhat magáról következmények nélkül. Oszd meg vele nyíltan, hogy mit érzel gyanúsnak a fiúval kapcsolatban! Ha úgy érzed, ez nem segít, bátran kérj segítséget egy felnőttől!

2014 május

E-mail: titkarsag@mandysuli.hu Tel: +36-1/333-89-24