Járványügyi intézkedés 2021.03.08.-2021.03.21.

Kedves Tanulók!

Először is köszönöm a kitartásotokat, mellyel ezt a lelkileg különösen nehéz helyzetet kezelitek. Az iskola ott van veletek és igyekszik minden támogatást megadni nektek az eredményes tanuláshoz.

Kedves Szülők, Hozzátartozók!

Köszönöm, hogy a tanulók mellett állnak, folyamatosan foglalkoznak velük, támogatják őket, hogy ne maradjanak magukra.

A járvány egyelőre érintett ugyan minket, de szerencsére eddig nagyobb baj nélkül megúsztuk. A járvány 3. hulláma azonban újabb intézkedéseket követel, annak érdekében, hogy ez így is maradjon.

2021. március 8 és 21. között az alábbi intézkedéseket rendelem el:

  • Az oktatók a gyakorlatokat a következő 2 hétben online formában tartják meg, és első sorban az elméletigényes gyakorlati részekkel foglalkoznak. Ezeket az órákat ugyanazon napon, rövidített időtartamban tartjuk meg, mint a jelenleg érvényben lévő órarendben szerepel.
  • A kontakt és felzárkóztató órákat szintén az online térbe helyezzük.
  • Minden kolléga online találkozási lehetőséget biztosít az általa tanított gyerekek számára. Az időpontról tanáraitok fognak tájékoztatást adni.
  • Az iskola épületei, infrastruktúrája, a járvány ideje alatt rendelkezésetekre áll.
  • A sikeres vizsgafelkészülés érdekében tanáraitoknak lehetősége van arra, hogy 1-5 tanuló számára jelenléti felzárkóztatást, vizsgafelkészítést tartsanak az iskola épületeiben. Ezeken részt vehettek, de a részvételetek nem lehet kötelező.
  • A fenti döntések a felnőttoktatásra is vonatkoznak.

Ügyeleti rend

Elnök

hétfő

kedd

szerda

csütörtök

péntek

Ügyletes vezető

Borbély László

Németh István

Borbély László

Németh István

Szabados Attila

Adminisztráció

Kollár Kata

Pelyva Borbála Székelyhidi Orsolya

Székelyhidi Orsolya

Kollár Kata

Földi Melinda

Pelyva Borbála

Földi Melinda

Róbert Károly krt.

hétfő

kedd

szerda

csütörtök

péntek

Ügyletes vezető

Tóthné Molnár Ildikó

Tóthné Molnár Ildikó

Adminisztráció

Kékesi Tamásné

Kékesi Tamásné

Köszönöm mindenkinek az együttműködést, a támogatást, a megértést. Továbbra is hiszek abban, hogy együtt le tudjuk győzni ebben a rendkívüli helyzetben is a felmerülő nehézségeket!

Budapest, 2021. március 5.

Üdvözlettel:

Borbély László

igazgató